Oldalunk cookie-kat (sütiket) használ.Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Weboldalunk böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ itt.
Az esküvőnk másnapján megkérdezték tőlünk, hogy van-e valami, amit másképp csináltunk volna. A válasz egyértelműen „NEM” volt. Ha egy szóval jellemezni kellene a Nagy napunk, akkor az a TÖKÉLETES lenne. És akiknek ezt köszönhetjük a Dunaharaszti Rendezvényház profi csapata.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazt, amit a Rendezvényháztól kaptunk.
Köszönjük Ágnesnek a gyönyörű dekorációt és a még gyönyörűbb virágokat.
Köszönjük Zsolt vőfélynek, hogy egész nap mellettünk volt. Megnyugtató volt a jelenléte. Kézben tartott mindent, nekünk csak egymásra kellett figyelnünk :-), hiszen a hangulatra és vendégek jó kedvére is nagy figyelmet fordított.
Köszönjük Attilának és a szakácsoknak, a remek ételeket és a zökkenőmentes kiszolgálást.
És végül köszönjük Jánosnak, hogy létrehozta a Rendezvényházat, ahol életünk eddigi legszebb napját éltük át. Köszönjük a rengeteg segítséget, ötletet és kedvességet, amit a szervezés és az esküvő alatt kaptunk.
Ildi & Misi
(2013. augusztus 17.)
Tisztelt Rendezvényház!
Tisztelt Dolgozók!
Most 7-én voltunk a meseszép ifjú pár; Tacsiék esküvőjén és elsőrendű, kifogástalan szervezésben volt részünk. A környezet káprázatos, az esküvői terem berendezése finom és elegáns volt. Szerencsés volt a kör alakú asztalok beállítása, amely a lenyűgöző, pazar látványt kiemelte.
Nagyon tetszett mindannyiunknak a teremfőnök udvarias és mindenre kiterjedő figyelmessége, a felszolgálók szolgálatkész, udvarias és higiénikus tevékenysége.
Az étrend amellett, hogy frenetikus volt, a húsleves valami elképesztően ízletes, és ellenállhatatlan lett . A feltálalt húsok isteniek voltak és meghökkentően finom a sárgabarackkal, sajttal töltött szelet is (és köszönjük, hogy a vegákra is gondoltak).
A zenekar nagyon jó hangulatot teremtett, igazán kedvünkre való volt a zenei stílusok váltakozása.
Összességében megköszönjük az Önök munkáját, örök emléket nyújtottak nekünk a fiatal pár lakodalmán.
Tisztelettel: Balla Attila, Balláné Mariann és további elégedetten jól szórakozó családtagjaink
2013.augusztus 10-én volt az esküvőnk a DRH-ban.
Röviden, tömören: elegancia, precíz szervezés, összehangolt munka, maximális segítőkészség jellemezte a mi nagy napunkat.
Az időjárás némi aggodalomra adott okot, de Jánosnak valóban van kapcsolata az Égiekkel, mert ragyogó napsütés volt az egész ceremónia ideje alatt.
Külön kiemelnénk Mihalik Zsolt munkáját, mert mindig ott volt, ahol kellett, annyit, amennyit kellett és minden kérésünket alázattal és zokszó nélkül teljesítette.
A teremfőnök Attila kiválóan ellátta a feladatát, összehangolt munka volt a tükörszervizes felszolgálás,aminek a látványát a vendégeink és mi is nagyon élveztük.
A pincérek udvariasak voltak, minden helyzetet kellő eleganciával oldottak meg.
Összefoglalva tökéletes nap volt, köszönjük szépen.
Sziasztok!
Nem is tudom,hogy hogy kezdjem…hogy is írjam le mindazt,amit átéltünk pár napja,a Mi Nagy Napunkon……
Annyira jól sikerült minden,annyira nem volt semmi feszültség rajtunk,hogy majdnem úgy éreztük magunkat mi is,mintha vendégek lennénk.
Jó pár hónapja ,mikor először léptük át a Rendezvényház ajtaját már láttuk,hogy ez lesz a mi helyünk…
Mikor Jánosunkat először megláttuk,nem gondoltam volna,hogy ő lesz az esküvőnk „motorja”..kicsit aggódtam is,hogy biztosan ő lesz e az,aki erre a feladatra termett és teljes odaadással leszervezné azt a napot.Nem egészen az a tipikus „Berényi Claudia”..
De persze ez az érzésem a 2.találkozón már teljesen elillant,sőt biztos voltam benne,hogy ő lesz a mi emberünk.
Az egész csapat csodálatos volt,a helyszín gyönyörű,az ételek eszméletlen finomak voltak,a kiszolgálás csillagos ötös.A vendégek azt mondták,hogy ezek a felszolgálók gondolatolvasók,amikor csak arra gondoltak kicsit hangosabban,hogy „igyunk még egyet?”már ott is volt!!”Már csak egy kárpáti borzaska van?”és ők máris hoztak egy kisebb tálnyi adagot…hihetetlen.. kedvesek,gyorsak,tényleg profik!Köszönet Attilának is persze!Zsoltnak,aki szintén nagyon profin terelgette a vendégeket és levezényelte az egész napunkat.
Kiemelnénk Eszterünket is,akihez már szinte csak szórakozásból jártunk táncórákra ,annyira jó fej volt!!!
Varga Zoli fotósunkat is őszinte szívvel ajánlom mindenkinek,mert nála tehetségesebb ,barátságosabb emberrel ritkán találkozni!És a végére ,de nem utolsó sorban Mártai Mariann,aki olyan szép arcot varázsolt nekem,hogy még én is bemutatkoztam a tükörképemnek!
Annyira jól sikerült minden aznap,hogy ennél jobb tényleg nem is lehetett volna!!!
Köszönet ezért mindannyiótoknak!!!!
Niki & Tibi
Kedves János! Kérlek tudom, hogy hosszú levél, de mielőtt tovább fogod küldeni egy helyesírást ellenőrizz nekem, mert egy gány szövegszerkesztő programban írtam és nincs rá időm, mert nagyon el akarom már neked küldeni! :)
Ez még nem a honlapi levél, mert ezt hosszúnak szánom. Úgy gondoltam, hogy ha olyan párral találkoztok, akiket hasonló kétségek gyötörnek, mint engem az elején vagy csak úgy látod jónak, hogy megoszd velük, akkor mutasd meg nekik. A formátuma egy levél az Ismeretken Párhoz, de megköszönném, ha mindenkihez eljutna aki csak dolgozott azon, hogy olyan legyen a lagzink, amilyen. Ugyanakkor útmutatónak is nevezhetjük a tökéletes esküvő megalkotásához. Igyekszem csatolni pár képet is a vizuális beállítottságúaknak majd.
Ezek a saját élményeink, és ha a Jánostól kapott infókkal gyanúsan egybecsengenek, akkor az NEM a véletlen műve. Hónapokkal az esküvő előtt eldöntöttük mi lesz a menetrend és minden 100% - ig úgy lett, ahogy megbeszéltük. Ha konkrét kérdésetek van, akkor pedig bátran hívjatok fel, szóban is megerősítem szívesen illetve kifejtem a tapasztalatainkat.
Kedves Házasulandó Ismeretlen Pár!
Ezúton is gratulálok elhatározásotokhoz, hogy egybekötitek életeteket. És gratulálok, mert a legjobb helyre jöttetek megünnepelni eme jeles eseményt! A tökéletes esküvő receptjét megtanultuk és most megosztom veletek: Gyere el a DRH-ba és hagyd, hogy megszervezzék az esküvődet.
Elmondom a mi történetünket. Rahner Marci vagyok és kitaláltam, hogy egyszerű 20 személyes esküvőt szeretnék. Anyakönyvvezető meg szűk családi kör. Az esküvő, úgysem arról szól… az csak egy papír…
Hát. Nem. Ez nem így van. Azért egyes számban írom a levél nagy részét, mert úgy érzem, hogy a lányoknak könnyebben megy a ráhangolódás az esküvőkre. Nekem nehezen ment.. illetve Jánosnak 2óra alatt sikerült elhúzni a mézesmadzagot az orrom előtt. Amikor pedig kimentünk a tóhoz megnézni a ceremónia helyszínét, akkor végleg eldőlt a kérdés, itt bizony LAGZI lesz a javából. Életem legjobb döntése volt, hogy hallgattam Jánosra! A helybe, a személyzetbe, az egész miliőbe egyből beleszerettünk! Elmesélek pár részletet, ami miatt itt KELL tartanod az esküvődet:
- Szabadtéri ceremónia: Varázslatos és a DRH fölött MINDIG kék az ég!!! És ez nem vicc! Most írás közben is libabőrös a karom, ha a ceremóniakezdésre gondolok. 2013. június 28-án délután 17 órakor kezdődött a ceremónia, 15:30-kor pedig leszakadt az ég. Az összes vendég elázva vagy esernyővel érkezett. Mindenki azt kérdezte, amit én is Jánostól, hogy mi lesz a ceremóniával? És a vendégeknek elmondtam, amit János, illetve a vőfélyünk mondott nekem: „van „B” terv, itt az árkádok alatt is be tudjuk rendezni az esküvőt. De, még van fél óra kezdésig! Ne kapkodjunk!” A menyasszony (Móni) eközben, kissé izgulva az öltözőben várt a sorsára. 16:50-kor megkérdeztem a vőfélyt, hogy mi lesz? Mert még esik, mire János szavait visszhangozva válaszolt: „ Még van 10 perc, ne kapkodjunk!” És kérlek szépen 16:58 perckor elállt az eső! Mintha elzárták volna! János magabiztos mosollyal az arcán kérdezte tőlem: „Na kipakolhatunk?” Fű és a friss eső illata ülte meg a mezőt és a személyzet a semmiből 10 perc alatt újra elővarázsolta a szabadtéri helyszínt dekorációval , hangosítással, mindennel! És amikor elindultunk a vörös szőnyegen Mónival, akkor 7-8-9-10 ágra kisütött a nap. A felhők nem tűntek el! Épp csak a rendezvényház fölött egy lukon kikandikált a nap és elállt az eső. Mint a mesében.
- Dekoráció: Egyszerű dolgunk volt! Bármi lehetséges, amilyen szín vagy anyag esetleg nincs, azt megszerzik. Nincs lehetetlen. Azért is mondom, mert párom Móni lakberendezőként végzett, és a lakás textilekre specializálódott. Nem volt egyszerű dolga a dekorosunknak és a virágosunknak (Ági és Judit), de amikor Móni meglátta a berendezett termet és a csokrát, azért elállt a lélegzete! Az egyik kedvencem: szalagon lógó rózsák (gondolom bármilyen virág lehet) mini vázákban… fantasztikus és imádta a násznép! (remélem találok róla képet)
- Vőfély: Egy jó vőfély aranyat ér! Mihalik Zsolt… nem is.. bocsánat így helyes MIHALIK ZSOLT!!!!! Vannak a rokonok, akik azt hiszik, hogy képesek betölteni ezt a tisztet. Vannak az önjelölt vőfélyek, akik azt hiszik, hogy ha tudnak pár szaftos versikét, akkor már vőfélyek lesznek. Vannak a hivatásos és Celeb vőfélyek, akik vagy a nevükből élnek vagy pedig a csillogó honlapjukból. És van a Mihalik Zsolt! Amikor kollégáim megkérdezték ma melóban, hogy volt-e vőfély, mondtam, hogy nem… nálunk nem vőfély volt, hanem Zsolt volt! Több, mint vőfély! Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy ismét felhívjam a figyelmet, hogy ez NEM egy kampányszöveg! Senki nem kért meg ennek a levélnek a megírására! De most (4 nappal az esküvő után is még benne van a bugi a lábamban, és ha visszagondolok bármelyik mozzanatára az eseménynek, borsódzik a hátam!!!) A násznép visszajelzése alapján nem volt olyan a teremben, akivel ne váltott volna szót privátban is. Több 30 körüli haverom jött oda, hogy össze kellet kapniuk magukat, hogy Zsolt le ne táncolja őket a parkettről és még azt is megtáncoltatta, akit lehetetlennek tűnt. Nincs egy unalmas pillanat az esküvőn, nincsen holtidő! /És egy fontos adalék, aminek utána kellett néznem – Csicsóka: Burgonyára hasonlító gumós növény. Rendszertanilag a napraforgóval áll rokonságban. Szegények krumplijának is nevezik./ Ennek különösen nagy jelentősége lesz közös életetek során. :)
- Étel/Ital: A minőség kiváló, a mennyiség elpusztíthatatlan. Bármit rendelhettek rosszul nem jártok. Javaslom, hogy legyen külön natúr sütött és bundában sült cucc, de amúgy mindegy mit rendeltek. Az éjféli kaja!!! Nálunk töltött káposzta volt és hortobágyi. Ha mindkettőt rendelitek, akkor a hortobágyiból szerintem többet, mert imádta a nép, káposztából maradt ugyan, de nagyon jól fog esni másnap otthon, hogy nem kell főzni, és a mélyhűtőbe is bedobhatod! :) Fel- /kiszolgálás: A pincérek és a pultos fiúk, -lányok tündérek. Amikor reggel 5-kor elindultunk haza, akkor még mindig mindenki mosolyogva, frissen (frissnek tűnve :)) pakolt, mosogatott. Mellesleg több szingli barátom is úgy tűnt nem csak az ital miatt szereti látogatni sűrűn az italpultot… :) Teremfőnökünk és felügyelőnk Attila és Ági vérprofi k voltak. A főasztal kiemelt figyelmet kapott, a speciális étrendesek külön odajöttek utána megköszönni, hogy „figyeltünk” rájuk. Mindketten a nyugalom és higgadtság megtestesült szobrai és mindent megoldanak. (Nálunk például betoppant két vendég, akik azt mondták, hogy nem jönnek) Szemrebbenés nélkül oldották meg két pillanat alatt a gondunkat. Én csak ráböktem, hogy ez az illető elhozta a párját, pedig azt mondta, hogy nem fogja és már át is variálták úgy az ülésrendet, hogy optimális legyen! Semmi dolgunk nem volt, és amennyire leizzadtam, amikor megérkezett a plusz két fő, Attila két másodperc alatt megnyugtatott, hogy nem lesz itt semmi gond, megoldja. És így is lett. :)
- Zenekar! A ZENEKAR! Nálunk a Dimenzió játszott. Tudni kell rólam, hogy 10 éve éneklek kórusban és 5 éve magánéneket tanulok, valamint amatőr musicalénekes vagyok és van egy zenekarom is. Ebből kifolyólag a barátaink többsége énekes vagy zenész volt. Nagy gondot fordítottunk a zenekar kiválasztására. Alaposan a körmükre néztünk. Utólag bevallhatom, hogy volt egy szám, amelyiknél egy abszolút hallású barátommal beálltunk a sarokba, mert mondtam neki, hogy ezt hallgasd meg és a telefonom hangmagasság mérőjét lóbálva dicsekedtem, hogy milyen kifogástalan minőségű zenekarunk van! Pontosak, precízek és hihetetlenül kedvesek!
- Ami aranyszabály: a DRH-n csak a hangulat 50%-a múlik, a másik 50% rajtatok áll! Mindig legyetek a party közepén és nem lesz gond! A többit a zenészek, a vőfély és mindenki, aki körülöttetek (értetek) dolgozik elintézik.
- És készüljetek föl a búcsúzkodásra!!! 3-4szer annyi idő lesz, mint a vendégváráskor a köszöntés. Mindenkitől meg kell hallgatnod, hogy milyen fantasztikus volt a ceremónia, a vőfély, mennyire ízlett a kaja és, hogy moccanni sem bírt, egészen addig, amíg a zenekar rá nem kezdett!
Egy mondatban összefoglalva, az esküvőnket: Előre megfonotlt szándékkal elkövetett Boldogság! Elnézést a szakmai színezetért (jogi területen dolgozom.... :) )
Személyes beszámolóért hívj!
????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Marci és Móni (06-30-3355-433)
Mi azokhoz szeretnénk szólni, akik még keresik a nagy napjukhoz a megfelelő helyszínt!
Ne is fárasszátok tovább magatokat, megtaláltátok!!
Hibátlan környezettel övezett, esküvőkre teremtett épületben egy szuper, összeszokott, tényleg hozzáértő és nem utolsó sorban „jófej” csapat garázdálkodik itt Dunaharasztin!
A kaja is fantasztikus! Kiemelnénk az Újházi tyúkhúslevest, ami jobb, mint otthon... valamint itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy az egyik vendégünket idézzük (aki egyébként egy 21 éves jól táplált fiatalember): „Mama! Tudod, hogy a te főztödet szeretem a legjobban, de ez itt még annál is finomabb!”
Igazából leírhatnánk mi is mindazt, amit az előző hozzászólók már megtettek, de nem akarjuk elismételni... olvasgassátok, és higgyétek el a kommenteket szóról szóra...
Számunkra (szerintünk minden pár számára) az volt a lényeg, hogy ne idegeskedéssel teljen el ez a nap, hiszen ha már fejest ugrunk a házaséletbe, akkor az első napját élvezzük is.
Nekünk sikerült!!!! Megkaptuk a segítséget a szervezésnél és a lebonyolításnál, ami nem csak könnyebbséget, de nagy megnyugvást is jelentett!
És most megosztjuk veletek a tökéletes lagzi receptjét:
Ha adott egy szerelmes pár, akinek van 2 szép nagy családja, remek baráti társasága, akkor öntsük össze őket, adjunk hozzá a többség ízlésének megfelelő talp alávalót, fűszerezzük meg Mihalik Zsolt vőféllyel, tegyünk hozzá 100 szeletnyi Marcellás tortát és egy csipetnyi dekorációt, valamint temérdek jókedvet, vidámságot és egy leheletnyi elérzékenyülést. A hozzávalókkal töltsük meg a Dunaharaszti Rendezvényházat és a magas tűzön kevergessük legalább 18 órán keresztül, míg nem az utolsó vendég is puhára fő...
Végül a nagy nap öröméből és boldogságából táplálkozzunk egy életen át...
... másnap a morzsapartin, csupán annyi a teendő hogy fogadjuk a :" Köszönjük , hogy megosztottátok velünk ezt az élményt" és az ehhez hasonló visszajelzések véget nem érő sorát...
A vendégeink nekünk köszönték, mi pedig Jánosnak, Zsoltnak, Áginak, Attilának és a személyzet összes tagjának köszönjük 2013. június 1-jét!
Niki és Joci
Kedves János, Ági, Zsolt, Attila és a csapat többi tagja!
Az esküvőnk szervezésének kezdetekor találtunk rá a Dunaharaszti rendezvényházra és első látogatásunkkor eldöntöttük, hogy nekünk bizony itt lesz a lakodalmunk!
Szerencsére így is lett, és a szimpátia találkozók alkalmával is nagy egyet értésben, nyugodtan körvonalazódtak a Nagy Nap eseményei.
János sok segítséget nyújtott, jó ötleteket adott, Zsolt tökéletesen terelgette, szórakoztatta a násznépet, Attila és csapata pedig abszolút profin rendezte a vendégek kiszolgálását, Ági aznap este minden kérésünket/kívánságunkat leste, csak úgy mint a többiek! Mi ketten is fantasztikusan éreztük magunkat!
A vendégektől csakis pozitív visszajelzéseket kaptunk, hogy őket idézzük: gyönyörű volt a helyszín, finomak az ételek, jó hangulat, és profi szervezés.
Hálás köszönet mindenért, számunka ez a nap tényleg tökéletes volt!
További jó munkát nektek és még sok-sok sikeres esküvőt!
Mi a 25.-et is itt tartjuk majd!!!
Barbi és Attila
Ezúton is szeretném, megköszönni Jánosnak és a csapatnak, amit értünk tettek.
A szüleim 25. Házassági Évfordulóját Ünnepeltük ezen a csodálatos helyszínen. A környezet egyszerűen mesebeli a díszítés fantasztikus volt. Az ételek csodálatosan voltak tálalva és istenien finomak voltak.
Minden tökéletes volt. A vendégek is nagyon elégedettek voltak mindennel.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert tökéletes a helyszín, az ételek és a kiszolgálás.
Nagyon köszönünk mindent!
Kedves János a Redezvényház Csapata és Zsolt vőfély,
Szeretnénk megköszönni Nektek, hogy életre szóló gyönyörű szép élménnyé varázsoltátok az esküvőnk napját. A kezdetektől fogva, a készülődésen át a lagzi lebonyolításáig minden kerek, egész és zökkenőmentes volt. Gratulálunk Nektek, hogy ilyen profi módon végzitek a munkátokat és valóban megvalósult álommá varázsoljátok a párok igényeit. Külön szeretnénk megköszönni az estén ott dolgozó személyzetnek a sok segítséget, kedvességet amivel a vendégek irányában viselkedtek. Zsolt vőfélynek gratulálunk, mert pontosan akkor, és ott vitte a napot amikor kellett, nem volt sok, nem volt kevés, egyszerűen tényleg úgy gondoljuk, hogy ő az igazi vőfély.
Sok sikert, kitartást, és rengeteg sok szép esküvőt kívánunk Nektek a jövőben is!
Biztosak lehettek benne, hogy mindig ajánlani fogunk Titeket :)
Judit és Csabi
Lemaradt hogy az esküvőnk 2013.04.13-án volt :)
Kedves János és a DRH csapata!
Szeretnénk csatlakozni azon ifjú házasok táborához, akik kifejezték köszönetüket és hálájukat értetek és munkátokért vendégkönyvetekben.
Olvasgatva a leveleket, sorra ismerünk rá azokra a csodás élményekre, érzésekre, pillanatokra, tökéletes szervezésre, figyelmességre, kedvességre, egyszóval profizmusra, amit mi magunk is tapasztaltunk Veletek/Nálatok.
Azt gondoljuk, hogy valamit igazán jól csinálni csak szívből lehet, szeretettel. Amikor az ember bele teszi szívét-lelkét a nagy ügybe, legyen az bármi. Ez a Ti esetetekben tényleg egy nagybetűs ÜGY, hiszen arra vállalkoztatok, hogy a házasság szövetségében útra kelő fiatalok nagy napját tegyétek tökéletessé. Ez jóval több, mint üzlet, ez egyben egy nemes ügy szolgálata is. Sokak életébe való vetés, amelynek nagy jelentősége van. Egész életre szóló, meghatározó élménnyel gazdagodhat általatok az ember, amihez később vissza tud nyúlni és tud belőle meríteni. Egy esküvő, egy ünnepi vacsora sikerülhet jól, lehet szép. De mennyivel több, ha tökéletes! Főleg a mai világban, ahol a kedvesség, az emberség, az alapvető jóakarat sajnos már nem olyan magától értetődő. De adni csak úgy lehet, ha az embernek adatik. Jó életvezetés, látás, bölcsesség, kipróbáltság, alázat és nagy szív.
Számunkra ez volt a meghatározó élmény, amit Tőletek kaptunk, amely ugyan sok külső tényezőben – csodás külső szertartásban, gyönyörűen feldíszített teremben, tökéletes kiszolgálásban, rendkívül ízletes ételekben, kedvességben, odafigyelésben, gördülékenységben – nyilvánult meg, mégis látható volt mindezek mögött a nagy szívetek.
Szeretnénk megköszönni, hogy a mi nagy napunkat is így tettétek tökéletessé, hogy a mi életünkbe is vetettetek. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen sok ember, milyen összetett, összehangolt, jól szervezett munkájának eredményeként jött létre az a csoda, amit mi már készen kaptunk.
A magunk és minden kedves vendégünk nevében szeretnék köszönetet mondani Nektek az élményért, elismerni munkátokat és odaszánásotokat és további sok sikert kívánni a küldetésetekhez.
Azért reméljük, hogy legalább egyszer megadatik számunkra, hogy vendégként is részt tudjunk venni egy Idézet:
DRH-s esküvőn
és újra átéljük a csodát!
Az biztos, hogy jó szívvel fogunk ajánlani benneteket mindenkinek.
Sok szeretettel és köszönettel:
Reni és Péter